A mellkasi fájdalom ijesztő tünet lehet, ám az esetek jó részében rövid idő alatt elmúlik és nincs feltétlenül súlyos oka. Dr. Ferenczy Péter, a KardioKözpont szakorvosa azonban arra figyelmeztet, hogy ha időről időre visszatér, esetleg más kardiológiai panaszok is társulnak mellé, mindenképpen fontos a kivizsgálás. Mára már az is kiderült, hogy a mellkasi fájdalom akár a COVID tünete is lehet.
Koronavírus is okozhat mellkasi fájdalmat
Brit adatok szerint a COVID-19 fertőzöttek a panaszaik közt felsorolták a mellkasi fájdalmat is, a felnőttek 28, a gyermekek 10%-ban. A betegek 2%-nak ez volt az egyetlen tünete. A koronavírusos páciensek kisebb része komoly mellkasi fájdalomról számolt be, amelyet többnyire az erős légvétel, a köhögés és a tüsszögés váltott ki. Ennek oka nagy valószínűséggel az, hogy a vírus közvetlenül érintette a betegek izmait és a tüdejét.
Az az eddigi adatokból nem derült ki, hogy a koronavírus fertőzés mely pontján jelentkezhet a mellkasi fájdalom, mint tünet, de úgy tűnik, bármikor kialakulhat. Nem ritkán a long-COVID részeként, vagyis a koronavírus fertőzés hosszú távú következményeként is számolni kell vele. Ugyanakkor, ha valaki nagyon erős mellkasi fájdalmat tapasztal koronavírusosan, amelyhez esetleg légszomj, hasi fájdalom, zavartság is társul, minél előbb orvosi segítséget kell kérnie, ugyanis akár szövődményesen is felléphet tüdőembólia vagy szívinfarktus.
Ilyen szív-érrendszeri okai lehetnek a mellkasi fájdalomnak
- A mellkasi fájdalom „szerencsére” olyan tünet, amivel viszonylag gyorsan orvoshoz fordulnak a páciensek, hiszen sokan megijednek tőle, mondván, ez biztosan a szívinfarktus előszele – ismerteti dr. Ferenczy Péter, a KardioKözpont kardiológusa. – Ennek a tünetnek ugyanakkor sokféle oka lehet, a refluxtól a pánikbetegségig, bár az is igaz, hogy többféle kardiológiai betegség is járhat mellkasi fájdalommal. A kivizsgálás során ezért szükség lehet többek közt nagylabor vizsgálatra, nyugalmi és terheléses EKG-ra és szívultrahangra is.
Kardiológiai okok a mellkasi fájdalom mögött:
- Szívinfarktus
Van, aki éles, más inkább szorító jellegű fájdalomként jellemzi a szívinfarktus okozta mellkasi fájdalmat, ami tipikusan a mellkas közepén jelentkezik. Ha pedig hideg verítékezés, zavartság, szédülés, hányinger, légszomj, más testrészek fájdalma is kapcsolódik hozzá, azonnal mentőt kell hívni!
- Aorta repedés
Az aorta repedés (disszekció) a főverőér falának hosszanti szakadása, az ér teljes átlyukadása nélkül, amely során az ér falának középső rétege kettéválik. Tünetei hasonlóak lehetnek a szívinfarktushoz, de tipikusnak mondható, ha a test egyik oldala lebénul, beszéd- és látászavar, valamint lábfájdalom jelentkezik. Azonnali orvosi ellátást igényel!
- Aorta szűkület (sztenózis)
Az aorta, vagyis a szívből kivezető fő ér billentyűhiba miatt szűkülhet. Mivel a billentyű nem nyílik ki teljesen, a test vérellátásához nagyobb erővel kell, hogy pumpáljon a szív. Ez a megerőltetés pedig előbb-utóbb szívfal-megvastagodást, szívnagyobbodást és szívelégtelenséget okoz. Ezért alakulhat ki a mellkasi fájdalom mellett kimerültség, nehézlégzés, erős szívdobogás.
- Szívburokgyulladás
Ha a szívet körülvevő kétrétegű hártya rétegei közé folyadék kerül, az idült vagy akut betegséget, pericarditist okoz. A szúró mellkasi fájdalom hívhatja fel rá a figyelmet, ami légzéskor felerősödik, és üléskor általában enyhül. Tünet lehet még a légszomj, köhögés, izzadás, gyengeség.
- Dilatatív kardiomiopátia
A dilatatív kardiomiopátia (szívtágulat) a szív pumpafunkciójának gyengüléséhez vezető szívbetegségek összefoglaló neve, amelyek a szívizom károsodása miatt alakulnak ki. Eleinte a legtöbb beteg tünetmentes, az állapot romlásával azonban megjelenhetnek a panaszok, amelyek kezeletlenül fokozódhatnak is. Különösen fizikai megterhelés vagy nagyobb étkezés válthat ki mellkasi fájdalmat, de mutatkozhat nehézlégzés a fizikai terhelés hatására, és gyakran megfigyelhető ödéma a bokán, lábfejen, lábakon, hason és a nyak vénáinál. Zavarodottság, szédülés, erős vagy szabálytalan szívverés is lehet tünet.
Forrás: KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)
Bejelentkezés mellkasi fájdalom kivizsgálására
Téma szakértője
- Szívritmuszavar kivizsgálása és kezelése
- Merevedési zavar kardiológiai okainak kivizsgálása
- Hosszú távú kardiológiai gondozás
- Kizárólag felnőtt ellátás (18 éves kor felett)
Rendelés helyszíne: 1015 Budapest, Ostrom 16. II.em./6. (28-as kapucsengő)
Páciensek mondták
Kiemelkedő szakmai tudás
Teljes mértékben elégedett vagyok, mint a recepció, mint a doktor Úr szakmai munkájával és kommunikációjával