A korai kamrai ütés valójában egy soron kívüli szívdobbanás, ami érezhetően eltér a normálistól, és ha esetleg többször előfordul, akár ijesztőnek is tűnhet. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa szerint bár a jelenség mögött leggyakrabban nincs komoly betegség, mindenképpen érdemes kivizsgáltatni.

Mitől jelentkezhet plusz dobbanás és kimaradó szívverés?

Az erős bedobbanások és kimaradások okát a kardiológiai vizsgálat állapíthatja meg.A kamrai eredetű korai ütés tulajdonképpen egy extra dobbanást vagy egy kimaradó ütést jelent, és legtöbbször a normális szívműködés mellett jelentkezik. A jelenség ritkább gyerekeknél, és felnőttkorban nem számít feltétlenül kórosnak, hiszen például a félelem, a szorongás is okozhat egy-egy erősebb bedobbanást. Ugyancsak szóba jöhet az okok között a dohányzás, a koffeinfogyasztás, a drogok és az alkohol rendszeres fogyasztása, bizonyos vényköteles gyógyszerek, az alacsony káliumszint és akár a terhesség is. Ugyanakkor, akiknél a családban már előfordult szívinfarktus, azoknál a korai ütés egyik fajtája, a korai kamrai komplexus (PVC) az idősödéssel egyre nagyobb eséllyel jelenhet meg.
Mindezeken túl azonban akár szívbetegség is okozhat extra ütéseket és kimaradásokat, a kardiológiai kivizsgálást mindenképpen ajánlatos elvégeztetni.

Akár ájulásközeli állapotot is okozhat

Az erős bedobbanások kivizsgálásában fontos a 24 órás Holter EKG, a szívultrahang.A korai kamrai ütés nem feltétlenül érezhető, de az esetek egy részében kifejezetten erős bedobbanást vagy egy kimaradó ütemet éreznek az érintettek. Egyesek akár olyan extrém tüneteket is tapasztalhatnak, amelyek akár komolyabb problémára is utalhatnak, mint ájulás közeli állapot, nagyon gyorsan pumpáló szív, hideg verejtékezés vagy pillangórepkedés szerű érzés a mellkasban.
- Akármilyen is az érzés, akkor is érdemes kivizsgáltatni a jelenséget, ha nem ijedtünk meg tőle. Gyakran már a sztetoszkópos vizsgálattal is felfedezhetünk valamit, de többnyire szükség van további vizsgálatokra is, mint az EKG, a terheléses EKG, a szívultrahang, a 24 órás Holter-EKG – ismerteti dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa. – Bár legtöbbször ártalmatlan jelenségről van szó, amely akár életmódbeli változtatásokkal rendezhető, ha felfedezzük a szív-érrendszerben jelenlévő kiváltó okot, azt természetesen kezelnünk is kell. Az esetek nagy részében nincsenek komplikációk, de mindenképpen ellenőriznünk kell, nem alakult-e ki valamiféle szívritmuszavar. Azoknál a betegeknél, akiknél a szívinfarktus után jelennek meg gyakori kamrai eredetű korai ütések, a kamrai tachycardia vagy kamraremegés miatt bekövetkező hirtelen szívhalál kockázatát is csökkentenünk kell körültekintően elrendelt gyógyszerekkel, esetleg angioplasztikával vagy a koszorúér betegség kezelését célzó áthidaló, bypass műtéttel. Ugyanakkor az életmód jelentőségét itt sem lehet eléggé hangsúlyozni, egy speciálisan felépített, szívinfarktus utáni életmódprogrammal komoly életminőség javulás következhet be és jelentősen csökkenthető a kiújulás kockázata.

Forrás: KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt Doktor úr/nő! A háziorvoshoz csak következő hétre van időpontom, hogy elkezdjem kivizsgálásomat, így szeretném -lehetőleg-megnyugtató tanácsát kérni. 1-2 hete elkezdett a szívem érezhetően verni, bedobbanásokat érzek, utána pedig néhány szívverést. Ezek inkább nyugalmi helyzetben jönnek elő, mozgás közben nem jellemző. Nagyon ijesztő, amikor érzem a dobbanást, köhögök egyet automatikusan, hogy megszűnjön. Vannak időszakok, amikor a bedobbanás, a szívdobogásérzés óránként akár 15-20x is érezhető, viszont van időszak, amikor semmi tünetem sincs. Concor cor 2,5 mg-ot szedek évek óta reggeletne, illetve Controloc 40 mg-ot szintén reggel. November óta endokrinológus javaslatára Szelént napi 1x, illetve Mercformin 1/2 tablettát veszek be. A pajzsmirigy értékeim voltak magasak, ezért kezdődött azirányú vizsgálatom. Nem tudom, hogy összefüggenek e, de forgó jellegű szédülés is urrá szokott lenni rajtam, ami fejmozgatásra megszünik - a nyakam merevedésére gyanakszom inkább, de ezt is majd jelzem a háziorvosnak. Tudom, hogy látatlanban nem lehet diagnózist felállítani, de esetleg a közel egy hét múlva esedékes vizsgálatomig örömmel fogadnám tanácsát, megnyugtatását. 47 éves, 178 cm, 78 kg nő vagyok Köszönettel és üdvötlettel: Liliána
C.Liliána

dr. Ferenczy Péter

kardiológus
Tisztelt Asszonyom,

A leírt tünetek hátterében nagy valószínűséggel pitvari vagy kamrai pótülések szerepelnek (un. extrasystolia). Ezek oka sokfele lehet, részben kardiológiai eredetű, részben exogén faktorok következtében is kialakulhat extrasystolia, pl. jelentős kofffein-bevitel etc. Hogy pontosan mi okozza es van-e klinikai jelentőségé az Ön eseteben ezeknek a pótüléseknek, a kevés adat alapján nem lehet sajnos megmondani. Kardiológiai szempontból Holter-EKG es echocardiographia indokolt, valamint a kórelőzmény pontos ismerete.

Üdvözlettel

Dr.Ferenczy Peter

Páciensek mondták

Tanácsai megfontoltak

Alapos, pontos, figyelmes. Meghallgat, tanácsai megfontoltak, betarthatóak.

dr. Vaskó Péter
dr. Vaskó Péter
kardiológus, belgyógyász

Kapcsolódó videók

Módosítás: 2023.06.06 09:43