Azok az emberek, akiket már egy egészen könnyű mozgás is kifáraszt, nagyobb eséllyel néznek szembe a szívbetegségekkel. Az új amerikai kutatási eredmény hátterét dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa magyarázta meg. 

A gyors kifáradás gyanús tünet

Aki már egy könnyű gyaloglás során is kifárad, nagyobb rizikóval rendelkezik a szív-érrendszeri betegségek szempontjából – áll a Journal of the American Heart Association cikkében. Amerikai kutatók mérték fel 625, átlagosan 68 éves személy fizikai állapotát, 4,5 évvel azután, hogy az adott személyeknél elvégeztek egy kardiológiai rizikóbecslést. A felmérés egy „extrém lassú séta” során történt, ami egy 5 perces gyaloglást jelentett a futógépen, kb. 2,4 km/óra sebességgel. Ez annyira kicsi megterhelést jelent, ami egy egészséges személynek akkor is könnyedén teljesíthető, ha teljesen kimerült állapotban van. Az összehasonlító vizsgálatok azt mutatták, hogy akiknél korábban magas szív-érrendszeri kockázatot állapítottak meg, azok néhány év múlva sokkal gyorsabban és könnyebben kifáradtak. (A vizsgálattal szembeni kritika egyik állítása éppen az, hogy a fáradékonyságot nem mérték fel a vizsgálat elején, csak 4,5 évvel a kockázatbecslés után.)

Egyre „rizikósabban” élünk

A kimerültség mérséklésében fontos az életmód orvoslás.A kardiovaszkuláris betegségek jelentik a vezető halálokot világszerte, a WHO előrejelzése szerint míg 2016-ban 17.9 millió ember halt meg ilyen betegségek miatt, addig 2030-ban 23.6 millióan fognak. Az American Heart Association szerint azonban számos lehetőség van a rizikó visszaszorítására, melyek közül a legfontosabbak a dohányzás elhagyása, a kiegyensúlyozott, feldolgozott élelmiszerekben és transzzsírsavakban szegény, zöldségekben, gyümölcsökben, magvakban, teljes kiőrlésű gabonákban gazdag étkezés, és természetesen a rendszeres mozgás. Az ajánlások szerint a legalább heti 150 perces, közepes intenzitású fizikai aktivitás az, amely már védő hatással van az egészségre.
Vaskó doktor szerint bár sokan nem szeretik hallani, hogy „táplálkozzanak egészségesebben és mozogjanak többet”, a normál testsúlyú, rendszeres mozgó személyeknél ténylegesen kevesebb a kockázata a fáradékonyságnak és a szív-érrendszeri betegségeknek is.

Mikor kell fáradékonyság miatt orvoshoz fordulni?

- Ha valaki már a mindennapos tevékenységet is fárasztónak érzik, egy lépcsőzés vagy vásárlás komoly megterhelést jelenthet neki. Mivel sokszor a szív gyengesége miatt nem jut elég vér a szervekbe és az izmokba, az egyre terhesebbnek érzett fizikai aktivitás mindenképpen kivizsgálást igénylő tünet – hangsúlyozza dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa.

  • A nehézlégzés és a kimerültség olyan tünetek, amelyeket ki kell vizsgálni.Ha fizikai aktivitás közben úgy érzi a páciens, hogy nehezebben tud levegőt venni, gyakrabban kell lélegeznie. Az is gyanús jel, ha alvás közben jelentkezik a légszomj, amikor a beteg arra is ébredhet, hogy levegőért kapkod. Emiatt reggel nyugtalannak, fáradtnak érezheti magát. Ha egy diagnosztizált betegnél jelentkezik fekvő pozícióban a légzési nehézség, érdemes megemelni a felsőtestet. A jelenség oka, hogy a vér pang a tüdő ereiben, mert a szív nem tudja elég hatékonyan végezni a munkáját. Emiatt folyadék szivároghat a tüdőbe, ami nehézlégzést okoz.
  • Ha a fáradékonyság mellett gyors vagy szabálytalan szívdobogás, köhögés, zihálás, ödémásodás, étvágytalanság, zavarodottság jelentkezik.

Ilyen tünetek mellett mindenképpen ajánlott egy szélesebb spektrumú kardiológiai kivizsgálás, ami fizikális vizsgálatból, nyugalmi EKG-ból, szív ultrahang vizsgálatból és szükség esetén terheléses EKG-ból áll össze.

Forrás: KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)

Hírek, amelyeket mindenképp olvasson el!
Bejelentkezés szívbetegség kivizsgálására:

KardioKözpont - természetesen biztonságban

+36 70 610 3847

Téma szakértője

Specialitások:

Rendelés helyszíne: 1015 Budapest, Ostrom 16. II.em./6. (28-as kapucsengő)

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

Kedves Doktor Úr/Nő! Édesanyám 65 éves, és a szívbillentyűje már nagyon rossz állapotban van. Műtét nélkül maximum 1 évet jósoltak neki az orvosok. Szeretnék érdeklődni, hogy mi a véleménye a katéteres szívbillentyű műtétről? Magyarországon hol végeznek ilyen műtétet, illetve esetleg lenne információja arról, hogy körülbelül mennyiért? Köszönöm előre is a segítségét! Vivien
Brugós Vivien

dr. Vaskó Péter

kardiológus
Kedves Vivien!
Nem mindegy, hogy melyik billentyűről van szó és milyen foku a zavar.
A pontos diagnózist és a műtéttel kapcsolatban csak a szívsebészeti centrumok tudnak nyilatkozni.
Üdvözlettel
Dr. Vaskó Péter

Páciensek mondták

kedvesség és hozzáértés várja a betegeket

Vaskó Péter doktor úr hozzáállása, nyugodt szakmai meghallgatása, kérdései, tájékoztatása, vizsgálata kifogástalan. A nyugodt, barátságos rendelői hangulat mellett kedvesség és hozzáértés várja a betegeket. Az ember úgy érzi, még ha nagyon beteg, a látogatástól és bánásmódtól meggyógyul. Köszönöm ezt a főrovosnak és csapatának

dr. Vaskó Péter
dr. Vaskó Péter
kardiológus, belgyógyász

Kapcsolódó videók

Módosítás: 2019.09.06 12:09